Forrás: MTI
Zsigó Róbert, a kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a szocialisták és „a hozzájuk kapcsolódó szervezetek” ugyanazt a gyakorlatot szeretnék folytatni, mint amit a 2010 előtti „bankárkormány”.
A politikus azt mondta, az Együtt 2014 megemelné a személyi jövedelemadó mértékét és csökkentené a minimálbért, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök elvenné a családi adókedvezményt, a szocialisták pedig nem támogatják a rezsicsökkentést, „így joggal gondolhatjuk, hogy a rezsiárakat visszaemelnék”.
A 2002-2010 közötti ciklus legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok voltak, akiktől elvették például a 13. havi nyugdíjat, most pedig a baloldal megint „a nyugdíjak megadóztatásával kacérkodik” – jelentette ki Zsigó Róbert, aki hivatkozott a szocialista Korózs Lajos egyik februári televíziós nyilatkozatára, amelyben – idézte őt a fideszes képviselő – arról beszélt, hogy az MSZP szerint reális lehetőség lenne a nyugdíjak megadóztatására.
„Kibújt a szög a zsákból, (...) a szocialisták és azok a baloldali formációk, amelyek manapság színre lépnek, újra az embereket sarcolnák meg” – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve, hogy a Fidesz a jövőben is megvédi a nyugdíjasokat.
Szavait azzal zárta, hogy újra és újra fel kell hívni az idős emberek figyelmét arra a veszélyre, amelyet „a Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai-trió” jelent számukra.