A baloldal veszélybe sodorja Európát

Forrás: MTI

A magyar állásponthoz hasonlóan David Cameron is egyetértett azzal, hogy a határok védelme a legfontosabb – közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök és a brit kormányfő találkozóját követően.

A Fidesz-frakció szerint a magyar és a brit miniszterelnök is egyértelművé tette, hogy erős Európában és erős nemzetállamokban látja Európa jövőjét.

Ehhez meg kell védeni Európát és annak külső határait, mert a bevándorlás már az európai polgárok biztonságát, szabad mozgását és szabad munkavállalását fenyegeti – közölték.

„Magyarország ezért támogatja azt a brit törekvést, hogy egy erősebb Európa érdekében az EU működésének alapjairól és a nemzetállamok szerepéről európai vita induljon" – tették hozzá.

A kormánypárt szerint az európai és a magyar baloldal veszélybe sodorja Európát, hiszen továbbra is beengednék a bevándorlókat, mert szavazókat akarnak betelepíteni és meg akarják gyengíteni a nemzetállamokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!