Balsai napokon belül elkezdi munkáját

Forrás: MTI

Balsai István, a 2006 októberi rendőri brutalitást vizsgáló miniszterelnöki megbízott napokon belül szeretné elkezdeni a munkáját. A Fidesz képviselője leszögezte: munkája végén jelentést készít, amelyben javaslatot is tesz a szakmai, polgári-, büntetőjogi felelősség megállapítására. Egy miniszterelnöki rendelet részletezi majd a feladathoz kapcsolt felhatalmazás mértékét. Balsai István miniszterelnöki megbízottként jogosult betekinteni miden, akár titkosított, akár nemzetbiztonsági szempontból minősített iratba, dokumentumba, nem nyilvános feljegyezésbe, beleértve a rendőrségen belüli kommunikációt, rádióprogramozást és ez a felhatalmazás kiterjed a munkatársaira is.

Balsai István úgy vélekedett: nem kell előásni az ügyeket, kriptákat feltörni, de kétségtelen, hogy az előző kormánynak nem állhatott érdekében tényfeltárás, hiszen nem egy tagja, a korábbi miniszterelnök is, erkölcsi értelemben felelőséggel tartozott a történtekért. Nem kívánt érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy ez lesz-e az az ügy, amely miatt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát fel kell függeszteni, úgy vélekedett, egyelőre nem tudni, hogy mi volt az ex-miniszterelnöknek szerepe az október 23-i eseményekben. Hozzátette: a volt kormányfő saját maga jelentette ki, hogy a szeptemberi események kapcsán a parancsokat osztogatók feletteseként vett részt azoknak az intézkedések meghozatalában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!