Hunvald György elődjét, Erzsébetváros volt szocialista polgármesterét hallgatták meg csütörtökön a VII. kerületi ingatlanpanama ügyében. A tárgyaláson az önkormányzat szerződéseivel foglalkozik a bíróság. A tárgyaláson Szabó Zoltán nem kívánt reagálni a vádakra, amelyek szerint 6,3 millió forintos telefonszámlát csinált Szabó Zoltán a kerületnek egy olyan telefonnal, ami nem járt volna neki. A hírTV helyszíni tudósítója elmondta, a szocialista politikus több mint 12 ezer hívást kezdeményezett és ennek nagyjából 9 százaléka volt olyan szám, ami a kerülethez köthető. Szabó egyébként az Országgyűléstől is kapott egy szolgálati telefont, akár azt is használhatta volna. Hunvald György szót kért a bíróságon. Szerinte természetes, hogy a kerület országgyűlési képviselőjét segítik.
Kétrendbeli, felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel is vádolják Szabót. A kerület jegyzőjével ugyanis elintéztette, hogy a tilosban parkoló autójáról levegyék a kerékbilincset. A volt MSZP-s polgármester erre sem kívánt reagálni. Védője, Bárándy Péter meglehetősen indulatosan lépett közbe, amikor az újságírók kérdezni próbálták. A volt szocialista igazságügyi miniszter a hírTV tudósítójának mikrofont tartó kezét lefogta, szerinte ugyanis a televízió riporterének nincs joga kérdéseket feltenni.
A sajtóval szembeni elutasító magatartás azért érdekes, mert Szabó Zoltán résztvett a sajtószabadságért folytatott demonstrációkon. A szocialisták úgy gondolják, írni ármit lehet, csak kérdezni nem szabad? (szerk.)