Forrás: MTI
A Fidesz szóvivője szerint teljesen mindegy, kik szerepelnek majd a baloldal listáján a parlamenti választáson, mert bárkik is lesznek rajta, „ezek a régi emberek, egy új sincs közöttük”.
Selmeczi Gabriella ezt az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalásokra reagálva mondta budapesti sajtótájékoztatóján.
„Teljesen mindegy, kik lesznek a baloldal listáján vagy listáin. Ez csak őket érdekli, azokat, akik most tárgyalnak: ugyanazok, akik már egyszer tönkretették az országot” – fogalmazott a Fidesz szóvivője, hozzátéve: a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt, csökkentené vagy akár el is törölné a minimálbért, és 40 százalékra emelné a jelenleg 16 százalékos személyi jövedelemadót, a magyar zsebekből kihúzott forintokat pedig külföldi cégek zsebébe tenné. Vagyis a baloldal alkudozása a hatalmi pozíciókról „a magyar emberek bőrére megy” – jelentette ki.
Hozzáfűzte – hivatkozva a szocialistáknak az E.ON-gázüzletág állami megvásárlásával kapcsolatos brüsszeli beadványára –, hogy „a baloldal ma is az uniós bürokratáknál kilincsel azért, hogy az Európai Unió újra nyomást gyakoroljon” Magyarországra.
A bukott baloldal és a külföldi közműcégek mindent meg fognak tenni azért, hogy a közelgő országgyűlési választást az ő üzleti érdekeik újbóli érvényesülésére használják fel – mondta Selmeczi Gabriella, aki szerint erről szól „a bukott baloldal rezsiellenes politikája”.
A szóvivő úgy értékelte, összefogásra van szükség, hogy a baloldallal és a mögöttük álló külföldi érdekekkel szemben „meg tudjuk védeni az eddigi eredményeket, a gazdasági függetlenségünket és a magyar családok érdekeit”. Ezért a hamarosan induló rezsifórumokon „várunk a csapatba mindenkit, aki abban érdekelt, hogy Magyarország ne hagyja magát többé kihasználni” – közölte.
Selmeczi Gabriella azt is mondta, hogy szerda délelőtt Mesterházy Attila MSZP-elnök „megfutamodott” a rezsicsökkentés melletti kiállás elől, helyette „a hatalmi osztozkodásokkal foglalkozott”. A szóvivő ezzel arra utalt, hogy a szocialista pártelnök az előzetes tervekkel ellentétben mégsem vett részt a Táncsics Mihály Alapítvány Megújuló energiapolitika. Klímaváltozás és energiahatékonyság című konferenciáján.
A Fidesz szóvivőjét a tájékoztatón megkérdezték arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszter szerint eljött az ideje annak, hogy a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök Balatonőszödön elmondott beszédének kiszivárogtatásával kapcsolatban keletkezett titkosszolgálati jelentés egy részét nyilvánosságra hozzák. Selmeczi Gabriella úgy reagált: a kormánypárt támogatja Pintér Sándort ebben a szándékában.
Fontos lenne az igazság kiderítése és nyilvánosságra kerülése Őszöd-ügyben, de a baloldal politikai lenyomatának tekinthető beszéd tartalma talán még fontosabb, hiszen a magyarok abból tudhatták meg, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták „kormányzásuk alatt megállás nélkül hazudtak” – tette hozzá a szóvivő.