kdnp.hu
Forrás: MTI
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek javasolta, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamenttől. A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján – kérdésre válaszolva – Pia Ahrenkilde Hansen megerősítette azt is, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban.
Emlékeztetett, hogy a bizottság már korábban is jelezte fenntartásait a jogszabály tervezetére vonatkozóan. A bizottságnak egyebek között azzal kapcsolatban vannak „súlyos kételyei", hogy a javaslat összhangban van-e az uniós alapszerződés 130-as cikkelyével, amely a központi bank függetlenségét igyekszik garantálni a tagországokban.
A szóvivő szerint Barroso sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a javaslat utolsó változatának készítése során az Európai Központi Bankkal (EKB) sem folyt kielégítő konzultáció. Az EKB maga is fenntartásokat jelzett a tervezettel kapcsolatban – tette hozzá Ahrenkilde Hansen.
Az elnök a levélben azt is jelezte, hogy ha az uniós jognak nem teljesen megfelelő szabályozás születik, azt utólag kell majd módosítani.
A szóvivő szerint az elnök azt tanácsolta magyar partnerének, hogy vonják vissza a parlament elől a két kérdéses javaslatot, és dolgozzanak együtt annak érdekében, hogy azok teljesen összhangban legyenek az uniós joggal.
A bizottság korábbi közlése szerint az Európai Unió küldöttsége már a múlt héten, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott előkészítő tárgyalásokon felhívta a magyar fél figyelmét a brüsszeli aggályokra.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közölte, hogy természetesen Orbán Viktor a szokásos rendben válaszlevelet fog küldeni.