Batiz másfél napra 250 ezret kapott a „lepetézős” Szollárért

Forrás: blikk.hu, mno.hu

Másfél napig készítette fel Batiz András az új kormányszóvivőt. A Budapest Airport egykori, sokakat irritáló munkatársát, Szollár Domokost a Gyurcsány-kormány volt szóvivője nettó 250 ezer forintért ismertette meg a kormányzati kommunikáció sajátosságaival – tudta meg a Blikk. A munka értéke a közbeszerzési határ alatt van, ezért nem kellett megpályáztatni. A tanítványról a lapnak Batiz András elmondta, hogy jól helyt fog majd állni, és továbbra is számíthat baráti segítségére. Hogy ezért majd újabb számlák is érkezhetnek a Miniszterelnöki Hivatalba, arról Batiz már nem beszélt.

Szollár Domokost péntektől vetik be Budai Bernadett mellett a kormány megszorító intézkedéseinek, döntéseinek ismertetésére. A fiatalember a Budapest Airporttól érkezett. Bicskanyitogató stílusa nem tette népszerűvé a repülőtéri dolgozók – s a szélesebb közönség – körében. Emlékezetes, a sztrájkoló alkalmazottaknak egyszer azt találta mondani, hogy örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön, máskor a lepetézek szót használva minősítette a dolgozók egyik követelését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!