Forrás: MTI
A nemzetpolitikai államtitkár szerint a Kárpát-medencében az idei a választások éve volt és innentől a békés építkezésre helyeződik a hangsúly. Potápi Árpád János a Magyarság Házában a szombati szlovákiai helyhatósági választásokat és az idei voksolásokat értékelte. A Magyar Közösség Pártja (MKP) országos átlagban az önálló polgármesterjelölteket indító pártok közül a harmadik legjobb eredményt érte el.
Az államtitkár gratulált az MKP eredményéhez és úgy látta: számos terület van, amiben a két országnak és a magyar nemzetrészeknek össze kell fogni, hogy a közös célokat el tudják érni.
A politikus azt mondta, a Felvidéken az önkormányzati választásnál az egyik jellegzetesség, hogy bár országos trendeket meg lehet állapítani, de egy-egy terület, város, község "ki is tud válni" a többiek közül és eltérő jelleget mutathat fel.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke rámutatott: az elmúlt három választás önbizalmat adott nekik, jó eséllyel indultak, és bíztak a jó eredményben.
A felvidéki politikus a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján egyetértett azzal, hogy az önkormányzati a legközvetlenebb választás, személyesen ismerik a jelölteket, s ilyen szempontból ez a legnagyobb megmérettetés.
A Smer igazolta dominanciáját, s érdekesnek látta a független polgármesterek magas számát. Szerinte ennek egyik oka a Smer kliensi rendszere, a polgármestereket hovatartozásuk alapján támogatják. A másik ok, hogy Magyarországhoz hasonlóan éles és konfrontatív a politika, és kényelmes függetlenként indulni, bizonyos szempontból tehermentesíti magát a jelölt, ha függetlenként indul. Diószegen például a párthovatartozást inkább tehertételként értékelték, a jelöltjük függetlenként indult, így tudott győzni – jegyezte meg. Az eredmények számukra kedvezőek, harmadik hely egy helyhatósági választáson, nagyon pozitív, de mégsem mindenhol boldogok. Kitért a jobboldali pártok rendkívüli gyengeségére is, és azt mondta: ez komoly kihívás a 2016 márciusi választásokra.