Betelt a pohár az orvosi kamaránál

A Magyar Orvosi Kamara megelégelte, hogy a kormány rendre figyelmen kívül hagyja követeléseit, ezért mostantól kényszerítő eszközök alkalmazásától sem fog visszariadni.  

Semmilyen formában nem garantálja az orvosok megbecsülését és itthon tartását a kormány Biztonság és partnerség elnevezésű tervezete – jelentette ki Éger István, a MOK elnöke. Mint elmondta, Gyurcsány Ferenc 2005-ben ígéretet tett, hogy az egészségügyi dolgozók bérét 2013-ra az EU-szint hetvenöt százalékára emelik, erre azonban a kormány tagjai közül már senki nem emlékezik.

Éger súlyos veszélyt lát az orvosok alacsony bérezésében, hiszen hazánk EU-csatlakozása óta már háromezer orvos költözött külföldre a kedvezőbb fizetések miatt. Dániába például 1200 orvost várnak havi hétezer eurós kezdő fizetéssel. A MOK ezért követeli, hogy januártól harminc százalékkal növekedjen az egészségügyi dolgozók bére, és ezzel egyidejűleg rendelet szülessen a bérek öt éven belüli EU-felzárkóztatásáról. Emellett elvárják, hogy a törvényi előírásnak megfelelően a túlórát kifizessék – ezt sok esetben forráshiányra hivatkozva visszautasítják a kórházak. Ezért a szervezet október 11-én alapellátó orvosait, november 8-án pedig a kórházi dolgozókat hívja Budapestre, hogy nagygyűlésen döntsenek a következő lépésekről. Gyenes Géza, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke elmondta: a MOK tagjaiból álló szövetség szakszervezeti jogokkal bír, melyeket a jövőben érvényesíteni fog – írja a mai Magyar Hírlap. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!