Forrás: MTI
Beválasztották Bölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnökét az Egyházak Világtanácsa (EVT) Központi Bizottságába a dél-koreai Puszanban, ahol az EVT 10. nagygyűlését tartják – közölte az MRE kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-vel.
Mint írták, a bizottság 150 tagjának negyede az EVT szabályai szerint az ortodox egyházakat illeti meg. A tagok 19 százalékát adja Európa, emellett Afrika és Ázsia egyaránt 17-17, Észak-Amerika 13, a csendes-óceáni térség és Dél-Amerika 3-3, a karibi térség 2 százalékkal részesül a testületben, míg a Közel-Kelet egy tagot delegál.
A közlemény szerint a statisztikák alapján a megválasztott tagok 38 százaléka nő, 46 százaléka laikus, 20 százaléka fiatal. A testületbe három fogyatékossággal élő tagot választottak. A nagyobb felekezetek közül a református és a keleti ortodox képviselet a legnagyobb (18-18 százalékkal), ezt követi az anglikán (13 százalékkal), az evangélikus és az úgynevezett egyesülő, egyesült egyházak (11-11 százalékkal), illetve az orientális (kopt, etióp, örmény, szír, indiai) ortodoxok (7 százalékkal).
Az EVT az egyházak ökumenikus közösségének legszélesebb, ha nem is teljes képviseletét és összefogását biztosítja a világban. Tevékenységének súlypontjait, a szervezet programjait és céljait a nagygyűlés határozza meg.
A hétévente tartott nagygyűlések között a Központi Bizottság, illetve az abból választott szűkebb testület, a Végrehajtó Bizottság biztosítja a folytonosságot és hozza meg a szükséges döntéseket a nagygyűlés döntéseinek megvalósításához.
Első körben a hat világrégiót és a keleti és orientális ortodox egyházak képviseletét biztosító elnököket választották meg az egyházi delegáltak. Közülük választják meg később az EVT „globális” elnökét és alelnökeit.
Bölcskei Gusztáv a következő hét évben képviseli az európai régiót a vezető testületben.