kdnp.hu
Forrás: MTI
Július elejére készül el a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény új módosításával kapcsolatban kialakított észrevételeivel az Európai Központi Bank (EKB). Ezt követően szavazhat az Országgyűlés a javaslatról – mondta a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján, a kormány tájékoztatására hivatkozva.
Ennek megfelelően a Ház eltekint attól, hogy házszabálytól való eltéréssel tárgyalja a jegybanktörvény-módosítást, így azt normál tárgyalási rendben vitatják majd meg a képviselők, akik hétfő este folytatják le az indítvány általános, kedden pedig a részletes vitáját. Hozzátette, meg fogják várni az EKB véleményének megérkezését, és azután dönthet majd a Ház a törvénymódosításról.