Forrás: MTI
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe. Papp Magor, az MRSZ elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: az előző nap bejelentett béremelés az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati intézkedése az egészségügyben.
Ezt, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve, „megelőlegezett bizalmat tanúsítva”, hogy a béremelés a 2013-ban folytatódik, az MRSZ elnöksége a Magyar Orvosok Szövetségével egyetértve úgy döntött: a letétbe helyezett felmondásokat 2012 márciusában nem „élesítik”.
Bíznak a rezidensek a kormányArra is kitért: a felmondólevelek gyűjtésekor azt vállalták, hogy amennyiben nem lesz szükség az aktiválásukra, az adatvédelmi előírásoknak megfelelően a nyilatkozatokat meg kell semmisíteni. Amennyiben ebben Szócska Miklós egészségügyi államtitkár segíteni kíván, elfogadják – tette hozzá Papp Magor.