Biztonságpolitikai szakértő: 400-500 ezer bevándorló eltűnt a hatóságok szeme elől

Körülbelül 40-500 ezer migráns eltűnt a német hatóságok szeme elől, így azt sem tudják, hogy pontosan hol vannak – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

A Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik munkatársa Budapest belvárosában 2016. december 20-án. A december 19-i berlini merénylet után megerősítik a rendőri biztosítást azokon a magyarországi helyeken, ahol nagy tömeg tartózkodik, így például a karácsonyi vásárokon. (MTI Fotó: Marjai János)

A szakértő a berlini merénylettel kapcsolatban elmondta: azzal, hogy nem regisztrálták megfelelően a bevándorlókat, az elhárítás eszköz nélkül maradt.

„Nyílván 120 százalékon próbálják végezni a munkájukat, de ezzel a hatalmas rejtőzködő tömeggel egy elhárító szervezet nem tud mit kezdeni" – fűzte hozzá.

Szerinte egy karácsonyi vásárt megvédeni szinte lehetetlen.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!