Forrás: MTI
Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerint komoly biztonsági kockázatot jelent, hogy Horváth Imre szocialista politikus részt vett a KGB képzésén, ezért felszólítják az MSZP-t, hogy vonják vissza jelölését az újpesti időközi választáson. Emellett az önkormányzati képviselői mandátumáról is lemondatnák Horváth Imrét.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke azt mondta: a testület délelőtti, zárt ülésén bebizonyosodott, hogy komoly biztonsági kockázatot jelentene Horváth Imre országgyűlési képviselővé választása. Arra utalva, hogy Horváth Imre 1984-ben a határőrség tisztjeként részt vett egy öthónapos KGB-tanfolyamon, megjegyezte: kiderült, hogy akik bármilyen KGB-s képzésen, tanfolyamon, iskolán részt vettek, azokról dosszié készült.
Ezekben a dossziékban feltérképezték az érintett személyiségét, kapcsolatrendszerét – jelentette ki a fideszes politikus, hozzátéve: nyilvánvalóan azért, hogy rajta keresztül hogyan tudnának információhoz jutni, illetve kiderüljön, miként lehetne beszervezni a KGB-hez. Ez komoly kockázat - szögezte le Németh Szilárd. Szerinte még nagyobb kockázatot jelent, hogy mivel az ott lévők nem beszéltek nyelveket, tolmács - szintén a KGB embere - fordított nekik, valamint igyekezett közelebb kerülni hozzájuk.
Németh Szilárd arra is kitért, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a határőrségtől csak a felderítők anyagai vannak meg. A többi iratot megsemmisítették a rendszerváltáskor, vagy nem tudni, mi lett velük, így Horváth Imréről sincsenek dokumentumok.