Forrás: MTI
Biztonságpolitikánk az értékalapú megközelítésre, a nemzeti érdekek markáns képviseletére és különösen a határon túli magyarság sorsáért viselt felelősségérzetre, a kiegyensúlyozott európai és transzatlanti elkötelezettségre épül – hangsúlyozta a KKM biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) nagy érdeklődéssel kísért budapesti törzsasztal fórumán.
Magyarország biztonságpolitikai helyzete Közép-Európában című előadásában Mikola István a többi között kiemelte: régiónk minden országa szembesül azzal az új helyzettel, amelyet Oroszország krími és kelet-ukrajnai fellépése teremtett. Különösen e fejlemények értékelik fel a kollektív védelmet és a szövetségi szolidaritást.
Hazánk kész segítséget nyújtani az unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás végrehajtásához, mert az annak révén felgyorsuló reformok előmozdíthatnák a kisebbségi jogok – így az ott élő magyarok - ügyét is. Hazánk tehát Ukrajna megerősödésében és nyugati orientációjában érdekelt – fogalmazott Mikola István -, a demokratikus átalakulás folyamatát támogatjuk. Oroszországgal ugyanakkor biztonságpolitikai, gazdasági és politikai szempontból is számolni kell, ezért a két országot egyaránt stratégiai partnernek tekintjük, érdekünk a jó viszony velük.