Biztos, hogy ilyen a normális Magyarország?

Forrás: mno.hu, MTI

A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak a választókerületi választási bizottságba delegált tagja a sajtóhoz fordult azzal, hogy az MDF ajánlószelvényeinek jelentős része fénymásolt hamisítvány, és emiatt javasolja a választási bizottságnak feljelentés megtételét, illetve az MDF-jelölt nyilvántartásba vételének megtagadását. Az MDF feljelentést tett az ügyben. Az MDF országos vezetése által állított jelölt botránya újabb jele annak, hogy milyen mély erkölcsi és politikai válságba sodorta a pártot a jelenlegi vezetés – fogalmazott az MDF budapesti alelnöke szombati közleményében.

 

A Jobbik delegáltja a Választási Bizottságba, Novák Előd nyilatkozata szerint valamennyi demokrata fórumos jelölést megvizsgálta, és állítása szerint azok kétharmada hamisítvány, „melyek egy kaptafára készültek, vélhetően fénymásolóval” – fogalmaz közleményében. Hozzáteszi: „az utolsó napon pótlólag leadott 188 cédulából pedig már csak mindössze 11 eredeti, ami életszerű is, hiszen egy nap alatt nem lehetett annyit összeszedni.  

Feljelentést tesz az MDF, mert a ferencvárosi időközi országgyűlési választás során a párt által gyűjtött ajánlószelvények egy részének hitelességét megkérdőjelezték, a párt ismeretlen tettes ellen, a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt fordul a rendőrséghez – tartalmazza Herényi Károlynak, az MDF elnökhelyettesének a közleménye.

Az MDF országos vezetése által állított jelölt botránya újabb jele annak, hogy milyen mély erkölcsi és politikai válságba sodorta a pártot a jelenlegi vezetés – fogalmazott Huber Szebasztián, az MDF budapesti alelnöke szombati közleményében. A pártvezetés „a helyi és budapesti szervezetet teljesen kihagyta a kampányból, ennek ellenére a kerületi szervezet több mint 100 kopogtatócédulát összegyűjtött. December elején a kampányfőnöknek a budapesti elnökök ülésén többen jeleztük, két évvel ezelőtti támogatóink kb. 20 százaléka támogatja a párt jelenlegi politikáját. Mindez a kopogtatócédula-gyűjtésben is megmutatkozott. Az MDF korábbi szavazói, akárcsak mi, az MDF tagjai elfogadhatatlannak tartjuk Dávid Ibolya a Nemzeti Csúcson tett felelőtlen nyilatkozatát, a Fővárosi Közgyűlés MDF-frakciójának és az Országgyűlés MDF-frakciójának kormányoldalt támogató voksolásait, az adótörvény kisebbségi kormányt hatalomban tartó megszavazását, Lengyel Zoltán kormánypárti képviselő MDF-es frakciótagságát, és természetesen majd minden korábbi támogatónkban visszatetszést szültek azok a kétes módszerek, amelyekkel Dávid Ibolya megőrizte elnöki székét. Ezt egy helyi ismertség nélküli jelölttel pótolni nem lehetett” – áll Huber közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!