Börtönből adja át az Eclipse az Új eredetiségvizsgálati rendszert az Államnak?

Forrás: OS

Nem tágít korábbi elképzeléseitől a Kormány és Hivatala a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala (KEK KH) (egyébként a közelgő választások lebonyolításáért is felelős Hivatal) és akár a börtönbe is elmegy átvenni az új eredetiségvizsgáló szoftvert az Eclipse Zrt. vezetőitől – írja közleményében az „Eredetiség ellenőrzés gépjármű-bűnözés ellen” Egyesület

Mint az már köztudott 2010. március 10.-én összehangolt akció keretében a Vám és Pénzügyőrség előzetes letartóztatásba helyeztette az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. összes vezetőjét bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás és adócsalás bűncselekmények elkövetéséért.

„Úgy tűnik, valóban maffiaszervezetről van szó, aminek a keze még a börtönből is kiér és onnan irányítja közhivatalainkat, akik vagy félelmükben vagy más okból de nem tudnak megszabadulni tőlük. Semmi nem indokolja azt, hogy a kormány és hivatala (KEK KH) ilyen módon, feltétel nélkül ragaszkodjon ehhez a bűnszervezethez és akár a börtönből is, átvegye 2010. április 1.-én az eredetiségvizsgálat új rendszerét támogató szoftvert egy több mint 14. éve és még a mai napon is működő LEGÁLIS TECHNOLÓGIÁKRA! épülő rendszer helyett és elköltsön rá nettó 4.95 milliárd forintot.

A Kormány 301/2009. rendelete, szakmaiatlanságának köszönhetően mára szinte teljesen szétrombolta az eredetiségvizsgálat presztízsét jól működő rendszerét és ezzel máig közel 1000. munkanélkülit teremtett, családokat sodort a csőd szélére, teljesen fölöslegesen, ami kizárólag az Eclipse Zrt. pénzkereseti lehetőségét biztosította, és biztosítja” – áll a kommünikében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!