A Brexitről tárgyalt a brit külügyminiszterrel Szijjártó Péter

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és brit kollégája, Philip Hammond négyszemközti találkozója Varsóban 2016. július 9-én. A magyar és a brit politikus a NATO-tagállamok varsói csúcstalálkozója alkalmával találkozott és tekintette át a brit népszavazás nyomán előállt helyzetet. (MTI Fotó: KKM / Szabó Árpád)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagállamok varsói csúcstalálkozója alkalmával négyszemközti találkozón tekintette át Philip Hammond brit külügyminiszterrel a brit népszavazás nyomán előállt helyzetet.

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium által az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kiemelte: a magyar kormány tiszteletben tartja a brit polgárok döntését, és teljes mértékben ellenzi az uniós intézmények Nagy-Britanniára irányuló nyomásgyakorlását a kilépési szándék mielőbbi bejelentésére vonatkozóan.

A külügyminiszter a találkozón elmondta, hogy Magyarország két nagyon fontos érdeket fog képviselni a kilépésről szóló tárgyalásokon: egyrészt azt, hogy a lehető legszorosabb gazdasági együttműködés maradjon fenn Nagy-Britannia és az Európai Unió között, hiszen a brit vállalatok komoly szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, a magyar-brit kereskedelmi forgalom pedig dinamikusan bővül. Másrészt fontos érdekünk, hogy megvédjük a Nagy-Britanniában dolgozó magyar emberek munkavállaláshoz fűződő jogait és érdekeit.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a brit népszavazás tanulsága egyértelmű: az Európai Uniónak alapvető és mély változásokra van szüksége, és világossá vált, hogy európai politikát nem lehet az európai emberek akaratával szemben folytatni.

A magyar kormány mindig nagyra értékelte a Nagy-Britanniához fűződő kétoldalú kapcsolatok szorosságát, és a jövőben is ennek fenntartására fog törekedni – olvasható a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!