Budapest továbbra is részesül az uniós fejlesztésekből

A kormány hajlandó módosítani a szuperkórház helyszínét, ha a főváros ingyen ad hozzá telkeket – mondta Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Népszavának adott interjúban.

kdnp.hu – magyarhirlap.hu

Fürjes beszélt arról is, hogy a szociális lakáspolitika az önkormányzatok feladata, ebben a kormány ezután sem kíván beleszólni. Fürjes meglátása szerint városfejlesztési célokkal kombinálva ott kellene ösztönözni a lakásépítést, ahol jó közlekedéssel feltárt, parlagon heverő, köztulajdonban lévő területek vannak.

„Érdemes megfontolni az 5 százalékos lakásáfa területspecifikus, tehát csak bizonyos városrészekben megvalósul építkezésekre vonatkozó visszaállítását. Emiatt bizonyosan lesznek vitáim a kormányban” - mondta Fürjes, aki szerint ugyanakkor programot kell indítani „a rozsdaövezeti, barnamezős, lepusztult állami-önkormányzati területek felhasználására, lakófejlesztésekre”. Emellett Fürjes szerint meggondolandó egy olyan bérlakásprogram indítása, amit a PiS vezette lengyel kormány vezetett be négy évvel ezelőtt. Ez az aktív generációkat, azon belül is az átlagjövedelem körül keresőket célozza, hosszabb távon felkínálva a tulajdonszerzést is.

Az államtitkár emlékeztetett: az elmúlt években lakosságbarát módon megújult és újranyílt az Orczy kert, a Margitsziget és egy nyitott közparkkal kibővítve épült meg az új designegyetem, a MOME Campus. „A WHO ajánlása szerint a nagyvárosokban 9 négyzetméter minőségi zöldfelületnek kellene jutnia egy lakosra, Budapesten ez a szám még 6. Folytatni kell tehát a megkezdett munkát” - emlékeztet Fürjes, aki arra is javaslatot tett, hogy a kormány a fővárossal közösen hozza rendbe a Népligetet, a Hajógyári szigetet és alakítson ki közparkot a Déli Városkapu program keretében.

Fürjes arról is beszélt, hogy „fordulhat még másképp a világ”, ezért nem lehet azt mondani, hogy a kormány végleg letett a Nemzeti Galéria Ligetbe költöztetéséről.

Az államtitkár leszögezte: a kormány nem készül arra, hogy kivonuljon a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásából, annál is inkább, mert „a számok azt mutatják, hogy a kormány 2010 és 2020 között legalább felerészben finanszírozta a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztéseit és működését”. „Az uniós források bevonásával ezt az arányt a továbbiakban is tartani fogjuk. Ugyanazok a szabályok érvényesek a fővárosra most, mint Tarlós István idejében” - tette hozzá Fürjes, hangsúlyozva: hamis hír, hogy a kormány kihagyná Budapestet az uniós források felhasználásából. „Sem ilyen kormányelőterjesztés, sem ilyen kormánydöntés nem létezik. Mert nincs ilyen kormányzati szándék” - emelte ki.

Fürjes szerint a kormány és a főváros jó eséllyel meg tud egyezni a szuperkórház ügyében is. „A főváros által javasolt új helyszínt egy közös munkacsoport vizsgálja meg és ha jobbnak bizonyul, akkor a kormány kész változtatni korábbi döntésén. Feltéve, hogy a főváros az általa vállaltaknak megfelelően ingyen átadja a telekegyüttest” - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az erről szóló egyeztetést már ezen a héten megkezdődik.

Fürjes szerint a közfejlesztési tanács következő ülésén biztosan napirendre kerül a Lánchíd, a Biodóm, a Szuperkórház és a Galvani híd ügye. Elmondása szerint nincs a kormány kezében a Lánchíd felújításával kapcsolatban pontos helyzetelemzés, az sem látszik, mit tesz a főváros a helyzet megoldása érdekében. „Nem látom a kiutat” - közölte az államtitkár, hozzátéve: ha egy beruházó azt tapasztalja, hogy nem tudja tartani a költségvetést, számtalan dolgot tehet: tárgyalhat az ajánlattevőkkel, szigorú árlicitet tarthat, optimalizálhatja a munkák műszaki tartalmát, hogy beleférjen a keretbe, ha kell, érvénytelenítheti a pályázatot és új eljárást írhat ki, szigorú limitár meghatározásával. „Ha a kormány minden önhibából megfeneklett önkormányzati beruházást kisegítene, hamar kimerülne a 2020-as büdzsé” - mutatott rá.

Fürjes szerint a kormányt meglepte, hogy a Galvani-híd helyett az új városvezetés inkább Albertfalvánál építene új átkelőt, hiszen a Galvani-híd kapcsán a Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlésben teljes egyetértés volt, ráadásul ez az átkelő 35-55 ezer autóval csökkentené a belvárosi hidak forgalmát.

A kormány ugyanakkor folytatná a fővárosi zöldfejlesztési programját. Fürjes szerint lakásügy kérdésében is muszáj valamit tenni Budapesten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!