Budapestre települhet az UNICEF szolgáltató központja

Forrás: MTI

Budapesten nyerhet elhelyezést az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szolgáltató központja – írta a Magyar Nemzet. A lap a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárságának tájékoztatása alapján azt írta, hogy a kormány a múlt héten határozott arról: Magyarország pályázik az UNICEF globális szolgáltató központjának elhelyezésére, és november 28-án ezt meg is tették.

A tájékoztatás szerint, miután a nemzetközi szervezet úgy döntött, hogy New Yorkból más városba települ, többen is jelentkeztek, közép Európából Csehország van még a pályázók között.

A végső döntés december második felében várható.

Az előzetes egyeztetések alapján a központban mintegy 350-en dolgoznak majd, és amennyiben Budapest lesz a nyertes, akkor az alkalmazottak 90 százaléka magyar lehet.