Forrás: MTI
A Fidesz szerint a szocialisták még ma sem képesek tudomásul venni azt, hogy a magyar emberek elsöprő többsége támogatja a rezsicsökkentést és a bukott baloldal Gyurcsánytól kezdve Mesterházyn át Bajnaiig a rezsicsökkentés ellen harcol.
A nagyobbik kormánypárt csütörtöki közleményében Szanyi Tibornak, az MSZP elnökségi tagjának nyilatkozatára reagált, miszerint a Fidesz rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtő kampánya politikailag és morálisan is megbukott, mert kiderült, hogy a kormánypárt „gyermekmunkát” vett igénybe.
A Fidesz szerint, „a szocialisták az emberek akarata ellen mennek”. Ha kormányzásuk alatt annyi energiát fektettek volna a rezsiárak megfékezésére, mint most a rezsicsökkentés támadására, akkor a magyar családoknak sok pénzt tudtak volna megtakarítani.
A bukott baloldal azonban ahelyett, hogy kontrollálta volna, tizenötször emelte a rezsiárakat, és még ma sem képesek tudomásul venni, hogy a magyar emberek elsöprő többsége támogatja a rezsicsökkentést. Ha rajtuk múlna, eltörölnék azt – hangsúlyozták.
A Fidesz ezúttal is köszönetet mond minden aktivistának, fiatalnak és idősnek, aki önként, szabadidejében segítette minden idők legsikeresebb aláírásgyűjtését és támogatta a rezsicsökkentést.
Közlésük szerint a gáz, a távhő, az áram további 11,1 százalékos csökkentésén túl, a tűzifa és a szén árának csökkentésén is dolgoznak, illetve a kormány idén is segíti ingyenes tűzifával a kistelepülésen élő rászorulókat – fogalmaz közleményében a Fidesz.