Büntetőeljárás indult a Vagyonkezelőnél

Forrás: MTI

Büntetőeljárás indult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV), mivel átláthatatlan a szervezet 2008-as gazdálkodása. Az ÁPV Zrt. jogutódjánál korábban az Állami Számvevőszék is súlyos törvénysértéseket állapított meg, a cégnek nem volt elfogadott vagyonstratégiája, de vagyonleltárt és vagyonmérleget sem készítettek. A Magosz ezért azt követeli a kormánytól, hogy a büntetőeljárás befejezéséig függesszék fel a privatizációt és ne játsszák ki az állami földeket a szocialistákhoz ezer szállal kötődő klientúrának. Budai Gyula, a Magosz elnöke hivatali visszaélés gyanúja miatt fordult a Központi Nyomozó Főügyészséghez. Utalt arra is, hogy májusban Oszkó Péter pénzügyminisztertől levélben kérte, rendeljen el vizsgálatot az ellenőrző bizottság által feltárt visszásságok miatt. A Pénzügyminisztérium államtitkára akkor válaszában azt közölte, a tárcának és a miniszternek nincs hatásköre a nemzeti vagyonkezelőnél feltárt törvénytelenségek vizsgálatára. Budai Gyula arra hívta fel a figyelmet, ha a pénzügyminiszter szakmailag alkalmatlan arra, hogy ellássa feladatát, akkor távoznia kellene posztjáról. Szerinte, ha az ügyészség megállapítja, hogy a nemzeti vagyonkezelő törvénytelenül működött, akkor minden egyes privatizációs ügyet egyenként felül kell vizsgálni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!