Cafeteria: a magyar érdekeknek megfelelő, új szabályozás lesz

kdnp.hu

Az európai bírósági döntés tiszteletben tartásával ésszerű időn belül olyan új szabályozást dolgoznak ki a SZÉP-kártya ügyében, amely megfelel a magyar érdekeknek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte: mindenképpen olyan szabályozásra van szükség, amely megfelel a magyar érdekeknek, ezt a szándékot nem adják fel.

Az Európai Unió Bírósága kedden hozta nyilvánosságra, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Erzsébet étkezési utalvány rendszer egyes elemei. Kovács Zoltán kormányszóvivő ezt követően elmondta, hogy a kormány tudomásul veszi a döntést, de fenntartja az Erzsébet-programot. A kibocsátók pedig jelezték, hogy az utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása, illetve a SZÉP-kártya használata zavartalanul folyik tovább.

A keresetet az Európai Bizottság indította Magyarországgal szemben. A bíróság keddi döntésében megállapította: a rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!