Forrás: MTI
Hétfőtől célegyenesbe fordul a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampánya, a pártszövetség a támogatóit telefonon is megkeresi, majd levelet is küld nekik – közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója Budapesten.
Nyitrai Zsolt két héttel az EP-választás előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a következő napokban folytatódik a Fidesz-KDNP-s politikusok országjárása. Emellett a jövő héten a Fidesz telefonon is megkeresi szimpatizánsait, és felhívja figyelmüket az EP-választáson való részvétel fontosságára, továbbá minden postaládába eljuttatják „Üzenjük Brüsszelnek: tiszteletet a magyaroknak!” című szórólapjukat, amelyben Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök rövid üzenete is olvasható.
A kampány utolsó hetében a Fidesz százezer önkéntese személyesen viszi majd el Orbán Viktor levelét a kormánypárt támogatóinak – közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
A politikus szavai szerint az EP-választás arról is szól, "mutassuk meg szavazatainkkal: nagyon fontos, hogy megadják az Európai Unióban a tiszteletet Magyarországnak".
„Olyan képviselőket kell küldenünk Brüsszelbe május 25-én, akik kiállnak Magyarországért, a magyar érdekekért, a magyar értékekért, (...), akik megvédik a rezsicsökkentést, a magyar földet, a magyar családokat és a munkahelyeket” – mondta Nyitrai Zsolt.
Hangsúlyozta azt is, olyan EP-képviselőkre van szükség, akik „nem tűrik el, hogy bürokraták és bankárok diktáljanak nekünk”, és akik kivívják a tiszteletet a magyaroknak.