A célok eléréséért ma is küzdeni kell

Forrás: MTI

Tarlós István szerint úgy, ahogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, ma is küzdeni kell a célok elérésért, és ezek összefogással érhetőek el.

A főpolgármester a Magyar Nemzeti Múzeumnál elmondott ünnepi köszöntőjében azt mondta, 1848 az újkori magyar történelem meghatározó eseménye, amely önfeláldozó helytállásával a nemzeti mitológia részévé vált. A célok eléréséért azonban ma is vívni, küzdeni kell, amire csak a bátrak képesek – jelentette ki.

Tarlós István azt mondta, hogy az erősen formálódó világrendben tudni kell a magyar érdekeket érvényesíteni. Ez összefogás nélkül nagyon nehéz. Hozzátette: ahol az összefogás helyett a széthúzás igazgat, ahol egyéni vagy szűk csoportérdek valamilyen ideológia alapján megelőzheti a közérdeket, ott nincs erős állam.

Szavai szerint ma Magyarországon és Budapesten azzal a kérdéssel kell szembenézni, merünk-e előre lépni és a 2010-ben elkezdett utat folytatni, a nemzetért, a családokért cselekedni a béke és az egyetértés lehetőségét keresve. Március üzenete, hogy igen – jelentette ki.