Forrás: MTI
Jövetelük 1150. évfordulója alkalmából Szent Cirillnek és Szent Metódnak, a szláv írásbeliség megteremtőinek, keresztény hittérítőknek a szlovák állami segítséggel állított emlékművét szentelték fel Zalaváron, a Fővárosi Szlovák Önkormányzat által szervezett ünnepség keretében.
ana Lassáková, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának alelnöke ünnepi beszédében felidézte: Cirill és Metód munkássága „szilárd része a szlovák alkotmánynak, az általuk hozott kettős kereszt nemzeti jelkép, jövetelük napja pedig Szlovákia nemzeti ünnepe”. Ők ketten egykor a nagy Morva birodalom uralkodóinak, a mai Zalaváron – a szlovákoknak Blatnohradon – is központot fenntartó Pribina fejedelem és fia, Kocel kérésére érkeztek Konstantinápolyból. Nemcsak az evangélium tanítását, hanem a glagolita írást is ők hozták el Közép-Európába - tette hozzá.
Tanításaikból „nemcsak az itt élő szláv népek, hanem az összes közép-európai nemzet merített”. 863-ban érkeztek meg az akkor a Drávától egészen Karintiáig terjedő Morva birodalom területére, s missziójukkal, a kereszténység felvételével „a fejlett kultúrájú Európához csatolták elődeinket” – hangsúlyozta a szlovák parlament alelnöke a több száz magyarországi és anyaországi szlovák résztvevő előtt.