A csütörtöki szavazásokat készítik elő ma a képviselők a parlamentben

kdnp.hu – MTI

Az Országgyűlés a magyar zászló és címer napjára történő emlékezéssel kezdi meg mai ülését, amelyen a képviselők később a kormányt interpellálhatják, majd a csütörtöki szavazásokat készítik elő.

Az ülés 13 órakor kezdődik az 1848-as megemlékezéssel, amelyet fideszes képviselők kezdeményezésére fogadott el a parlament 2014-ben. Az erről szóló határozat szerint a magyar zászló és címer napját minden év március 16-án tartják az 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére.

A napirend előtti felszólalásokat, majd az interpellációs időszakot követően hat előterjesztést tárgyalnak a képviselők, várhatóan a késő esti órákba nyúlóan. Egyebek mellett ekkor kerül terítékre az a két javaslat is, amelyekről csütörtökön várható szavazás.

Az ebtenyésztést érintő törvénymódosítás elfogadása esetén az állam a továbbiakban kizárólag a magyar kutyafajták tenyésztését felügyelné, míg – szintén a Fidesz javaslatára – kikerülhet a polgári törvénykönyvből (Ptk.) és önálló jogszabályban kaphat helyet a behajtási költségátalány.

Az Országgyűlés aktuális kéthetes ülése jövő hétfőn ér véget, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!