Csak a botrány: nyomozás indult a Főkertnél

Forrás: MTI

Hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Főkert Nonprofit Zrt. tevékenységével, illetve a társaság tulajdonában álló gazdasági társaságokkal kapcsolatban – közölte honlapján a rendőrség.

A nyomozást ismeretlen tettes ellen rendelte el a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya. A nyomozók az eljárás során vizsgálják, hogy „a Főkert Nonprofit Zrt. tevékenysége során kötött szerződései megfeleltek-e a hatályos jogszabályoknak, illetve hogy szabályosan történt-e a fővárosi önkormányzattól kapott támogatások felhasználása” – olvasható a közleményben.

Az eljárásban azt is vizsgálják, hogy a Főkert és a leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki a fővárosi önkormányzat tulajdonából, továbbá a fenti ingatlanértékesítésekkel kapcsolatban érte-e vagyoni hátrány a fővárost.  A tájékoztatás szerint hétfőn megkezdődik az adatgyűjtés, a tranzakciókhoz köthető dokumentációk beszerzése, valamint néhány napon belül a tanúk kihallgatása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!