Csak a Fidesz-KDNP szövetség növelte táborát

Forrás: MTI, index.hu

A legutóbbinál kevesebb szavazó lesz, várhatóan a választók 56 százaléka megy el, szoros MSZP-Jobbik-verseny lesz, az LMP is bejut a parlamentbe.

Kétharmadosnál is nagyobb Fidesz– KDNP-frakció, fej fej melletti MSZP és Jobbik, továbbá az LMP alkotja majd az új parlamentet – a HVG megbízásából már az előrejelzés igényével készült 1200 fős országos Medián-felmérés szerint ez tűnik a legvalószínűbb eredménynek.

Nagyjából két héttel a választás első fordulója előtt (március 26-a és 30-a között) a választók 56 százaléka mondta azt, hogy április 11-én biztosan elmegy szavazni. Ez valamivel magasabb a március elején mértnél (53 százalék), viszont alacsonyabb annál (59 százalék), amit 2006-ban, szintén a választás előtt mutatott ki a Medián. Feltételezhető, hogy az idei részvételi arány elmarad a négy évvel korábbi 67,8 százaléktól, és a 2002-es 70,5 százaléktól.

Az elmúlt három hétben leginkább a Fidesz szavazótábora növekedett. Az összes választókorú csaknem fele (47 százalék) voksolna a Fidesz–KDNP közös listára.

A Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP jut be a parlamentbe a Tárki Társadalomkutatási Intézet becslése alapján. Az intézet mérése szerint a Fidesz mintegy hárommillió, az MSZP legfeljebb egymillió, a Jobbik pedig legalább félmillió szavazatra számíthat április 11-én. Becslésük alapján az LMP bejut az Országgyűlésbe, az MDF viszont nem.

A Tárki felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a felnőtt lakosság körében 42 százalék, öt százalékkal több, mint februárban. Az MSZP tábora változatlanul 13 százalék, a Jobbik 8, az LMP pedig 5 százalékon áll. A pártválasztók körében is nőtt a Fidesz előnye, amely jelenleg 43 százalékpontnyi az MSZP előtt (februárban 34 százalék volt a különbség). A Jobbik a pártválasztók körében 12, az LMP pedig 7 százalékra számíthat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!