Csak a népszavazás állíthatja meg Brüsszelt és a magyar baloldalt

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Fidesz szerint csak az októberi népszavazás tudja megállítani a bevándorlók kényszerbetelepítésére készülő Brüsszelt és a magyar baloldalt.

A Fidesz-frakció közleményében arra reagált, hogy csütörtökön az Alkotmánybíróság visszautasította a kormány által kezdeményezett kvótareferendum ellen legutóbb benyújtott alkotmányjogi panaszokat, amelyek egyikét Szanyi Tibor szocialista EP képviselő nyújtotta be.

A nagyobbik kormánypárt úgy véli, a szocialisták sokadik alkalommal próbálták megakadályozni a kényszerbetelepítés elleni népszavazást, mert a baloldal bevándorlókat akar betelepíteni, és nem akarja, hogy ebbe a magyar emberek beleszóljanak.

Emlékeztetnek arra: Szanyi Tibor korábban a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat megsemmisítését akarta elérni az Alkotmánybíróságon, most pedig egy másik, a népszavazást támadó alkotmányjogi panasza bukott meg, azonban a szocialista politikus itt sem áll meg, a napokban bejelentette, hogy az Európai Bíróságon is megtámadja a népszavazást.

Emellett a magyar baloldali európai parlament képviselők a múlt héten Brüsszelben megszavazták azt az indítványt is, amely pénzbüntetéssel akarja sújtani a kényszerbetelepítést megtagadó tagállamokat, így Magyarországot is.

„Brüsszel készül a kényszerbetelepítésre, a magyar baloldal pedig annak végrehajtására, és ebben csak az októberi népszavazás tudja őket megállítani" – áll a Fidesz közleményében.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!