Csaknem ezermilliárd forint támogatást kapnak a magyar államtól a multik

Évente csaknem ezermilliárd forint támogatást kapnak a magyar államtól a multicégek. Ez több, mint a megszorítások éves mértéke, s háromszor annyi, mint amennyi a hazai kis- és közepes vállalatoknak jut. A lapunknak nyilatkozó közgazdászok szerint az összes adókedvezményt felül kell vizsgálni – írja a Magyar Nemzet mai számában.

Miközben ez év júliusától és a jövő esztendő elejétől újabb húsba vágó megszorításokkal szembesül a magyar lakosság, a hazánkba települt multinacionális cégek támogatására majdnem ezermilliárd forint jut évente. A multiknak adott pénz csaknem húszszorosa például a vagyonadó beszedéséből jövőre várt összegnek. A támogatás a hazai kis- és közepes vállalkozásokkal összehasonlítva is döbbenetesen magas, hiszen ezek a cégek megközelítően harmadannyi támogatást kapnak, mint a hazánkba települt külföldi társaságok. A juttatások nagy részét a társaságiadó-kedvezmény, az iparűzési adó elengedése, a munkahely-teremtési támogatás, valamint az egyéb közvetlen támogatások tették ki.

A magyar állam 2007-ben 917 milliárd forintot költött arra, hogy a multinacionális cégeket támogassa, a hazai kis- és közepes vállalkozások teljes dotációjára eközben 370 milliárd forint jutott – mutatott rá lapunk érdeklődésére Róna Péter közgazdász, aki szerint a multik aránytalan támogatása versenyképtelenné teszi a belső piacot és a hazai termelést.

A részletekről bővebben a Magyar Nemzet mai számában számol be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!