Csaknem háromszorosára nő jövőre a nemzetiségi pályázatok keretösszege

Forrás: MTI

Jövőre háromszorosára emelkedik a nemzetiségi szervezetek, intézmények számára kiosztható pályázati keret – mondta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő szervezet főigazgatója az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának keddi ülésén.

Bene Dániel közölte, több kategóriában a kiosztható összeg ötszörösére-hatszorosára érkeztek pályázatok. Hozzátette: a civil szervezetek és a kulturális kezdeményezések támogatása az idén 110-110 millió forint volt, ez 2016-ban megháromszorozódik, akárcsak a nemzetiségi nyelvi környezetben megrendezett nemzetiségi, népismereti, hagyományőrző és olvasótáborok támogatása, amelyre 90 millió helyett 270 millió forint jut. Eközben 10 millióról 15 millióra emelkedik az anyaországi pedagógus-továbbképzés támogatása.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!