Forrás: MTI
Intézkedéseivel a kormány biztonságot nyújt a családoknak ahhoz, hogy több kívánt gyermek szülessen meg: erre utal, hogy a statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 2,6 százalékkal nőtt az élveszületések száma 2011-hez képest – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.
Azt írták: az MSZP-kormány alatt zuhanó születésszám tendenciáját az új kormánynak három év alatt sikerült megfordítania. A közleményben a kormány családbarát intézkedései közé sorolták a hároméves gyes, a családi adókedvezmény és az otthonteremtési támogatás visszaállítását, a devizában eladósodott családok megsegítését, a rezsicsökkentést, a munkahelyvédelmi akciótervet, az Erzsébet-programot és a Családbarát munkahely pályázatot. A tájékoztatás szerint mindennek köszönhetően egyre aktívabbak a családi közösségek és a családokkal foglalkozó civil szervezetek. Példaként említették, hogy az Új Széchenyi Terv családi pályázatára és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet legutóbbi pályázatára is több száz szervezet nyújtott be programtervet.
A statisztikai hivatal legutóbbi tájékoztatása szerint a tavalyi esztendőben 90 300 gyermek született, igaz 2011-hez képest a halálozások száma is – ugyan csak 0,5 százalékkal – emelkedett. A házasságkötések száma is nőtt 2012-ben: 36 200 házasságot kötöttek, ami 388-cal, 1,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.