Forrás: MTI
Az új földtörvény társadalmi vitára bocsátott koncepciójának fő célja a családi gazdaságok dominanciáján alapuló földtulajdon-szerkezet kialakítása – mondta Kurucz Mihály, a koncepció egyik kidolgozója az MTI-nek.
Az új szabályzást a kormány birtokpolitikai céljainak érvényre juttatása mellett az is indokolttá teszi, hogy a magyar állampolgárok földtulajdonszerzését előnyben részesítő földforgalmi szabályozás 2014. május elsejével nem tarható fenn tovább. Magyarországnak az új, nyitott földpiacon más eszközökkel kell saját termelői versenyképességét megőriznie, egyben a csupán tőkebefektetési célú hazai és külföldi földfelvásárlási törekvéseket megakadályoznia. Ennek a feladatnak a megoldása igényli a földművelést nem folytatók földtulajdonszerzésének kizárását – tette hozzá.
A cél egy olyan szabályozási környezet kialakítása, amelyben a földtulajdonhoz a földet szakszerűen művelni képes és arra kész gazdák juthatnak. Az új törvény a középbirtokok előtérbe helyezése mellett nem kívánja megszüntetni, sőt fenntartja a foglalkoztatási és termelési integrációs feladatokat is vállaló nagyobb földbirtokokat is – hangsúlyozta Kurucz Mihály.
A birtokpolitikában a földművesek földszerzését gazdaságuk eszközállományától, a kiemelt agrárpolitikai célok szolgálatától (például állattenyésztés, foglalkoztatás, egységes birtoktagképzés), a környezetkímélő földhasznosítás megvalósításától tennék függővé. A szakember ismertetése szerint a földszerzésben előnyben részesülnének azok a földművesek, akiknek székhelyükhöz, telephelyükhöz, tanyájukhoz 20 kilométeres távolságon belül van az eladni, használatba adni szándékozott föld.
A nagybirtokok kialakulását egyfelől az adózási rendszer általános szabályai, adott esetben luxusadók kivetése is gátolná, így késztetve a nagybirtokok tulajdonosait arra, hogy nagyobb részben járuljanak hozzá a közteherviseléshez – mondta Kurucz Mihály.