Forrás: MTI
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság tájékoztató kampányokat indít a jövő év első hónapjaiban azért, hogy a fiatalok és a családosok megismerjék az őket érintő kedvezménylehetőségeket, köztük a diplomás gyedet vagy az év közepén induló családi otthonteremtési kedvezményt (csok), korábbi nevén „a szocpolt”.
Novák Katalin az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, az idén a kormány számos olyan új intézkedést hozott, programot indított, amelyek kedvezően érinthetik a családalapítás előtt álló fiatalokat vagy a gyermekes családokat, ugyanakkor szerinte még nem jutott el mindenkihez ezeknek a lehetőségeknek a híre.
Az államtitkár elmondta, a tájékoztató kampány például a családi támogatások konkrét lehetőségeiről, a foglalkoztatásban érvényesíthető kedvezményekről, illetve a júliustól elinduló csok részleteiről szól majd.