Csalódott az MSZP, az ellenzék megállított egy félmilliárdos lenyúlást

kdnp.hu<br />Forrás: MTI

Pesti Imre fővárosi fideszes képviselő szerint sikerült megállítani egy félmilliárd forintos fővárosi „pénzlenyúlást” azzal, hogy a Fővárosi Egészségközpont Zrt.-nél vizsgálatot indítványozott a testület a Fidesz kezdeményezésére.

Pesti Imre a közgyűlés döntését újságírók előtt mérföldkőnek nevezve kijelentette: a revizori vizsgálatra azért van szükség, hogy kiderüljön, mire költöttek a zrt.-nél eddig félmilliárd forintot, és mire akartak költeni további ugyanennyit.
    
Közölte, a közgyűlés azt is megszavazta indítványukra, hogy az elvont félmilliárd forintot négy, a csőd szélén álló fővárosi kórház működésére, megmentésére fordítsák.
    
Elmondta, tudomásuk szerint az MSZP-s Horváth Csaba által irányított zrt. az elmúlt időszakban tanulmányokra és működésre közel félmilliárd forintot költött el, ugyanakkor az elmúlt két évben semmilyen eredményt nem sikerült elérnie, és képtelen a feladatának megfelelni.
    
Arra mutatott rá, hogy Horváth Csaba miután lemondott főpolgármester-helyettesi posztjáról, gyakorlatilag lemondott az egész (egészségügyi) folyamat ellenőrzéséről, és a zrt. által felvázolt terv mára egy „ócska informatikai közbeszerzéssé silányult”.
    
György István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón visszautasította a Fidesz- és az SZDSZ-frakció közötti együttműködés vádját. Mint mondta, az csak Horváth Csaba hisztériája.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!