Forrás: mno.hu
Tíz éve nem látott sikert ért el a magyar gazdaságpolitika azzal, hogy tavaly csupán 2,1 százalék volt az államháztartás hiánya, amivel a brüsszeli várakozásokra is alaposan rácáfoltunk. Az Európai Bizottság 2012-ben végig kétségbe vonta, hogy a kabinet nem hagyományos eszközökkel is képes tartani a hiányt, amire most csattanós válasz érkezett.
Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 2012-ben 607,5 milliárd forint volt, a GDP 2,1 százaléka, ami kisebb a 671,9 milliárd forintos módosított előirányzatnál – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az előzetes számok alapján. A deficit 2011-ben 1741,6 milliárd forintot tett ki.
Miközben 2012-ben az államháztartási hiányra vonatkozó uniós átlag és az eurózóna átlaga is meghaladja a 3 százalékot, addig a magyar hiány jócskán alatta teljesült. Egyáltalán nem volt zökkenőmentes a hazai számok brüsszeli elfogadása, mivel a jelenlegi EB-n belül döntően baloldali kötődésű emberek foglalnak helyet, akik természetesen semmilyen választói felhatalmazással nem rendelkeznek, és szorosan kötődnek azon gazdasági-pénzügyi érdekcsoportokhoz, akiket a kormány elmúlt két évben hozott intézkedései negatívan érintettek.