Cserháti Péter: a kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 szakrendelő fejlesztésére

A kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 közép-magyarországi szakrendelő fejlesztésére, az önkormányzatok tízszázalékos hozzájárulása mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa kedden Vecsésen.

kdnp.hu – MTI

Cserháti Péter a vecsési szakorvosi rendelő előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Egészséges Budapest Program a főváros és Pest megye kórházainak és szakrendelőinek a fejlesztését is jelenti. Hozzátette, hogy csak a helyi szakorvosi ellátás tudja nagymértékben tehermentesíteni a nagyobb kórházakat. A miniszteri biztos kitért arra, hogy Budapest és Pest megye keleti és nyugati része között jelentős demográfiai, halálozási és megbetegedési különbségek vannak, amelyek enyhítéséhez nélkülözhetetlen a szakrendelők működése.

Cserháti Péter beszélt arról, hogy miközben a járóbeteg-ellátás 42 százaléka Pest megyében folyik, a forrásoknak csak 9 százaléka érkezik a régióba, mivel Közép-Magyarországot az uniós támogatási rendszer Budapesttel együtt fejlett térségként kezeli. Ezért kellett a kormánynak az Egészséges Budapest Program keretében külön forrásokat előteremtenie a régió egészségügyi fejlesztéseinek támogatására - fűzte hozzá.

Szlahó Csaba (Fidesz-KDNP), Vecsés polgármestere a Vecsési Egészségügyi Szolgálat rendelőintézetét érintő egészségügyi fejlesztésekről elmondta, hogy a 293 millió forintos támogatáshoz a város önkormányzata 25 millió forint önerőt biztosított, a beruházás érdemi része 2018-ban és 2019-ben valósul meg. Hozzátette, hogy három kiemelt területen - radiológia és mammográfia, kardiológia, egynapos sebészet - javul a rendelések hatékonysága, a vecsési betegek a járóbeteg-ellátás legmodernebb eszközeivel találkozhatnak majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!