Csodákra képes az MSZP-s képviselő takarékossága

Forrás: index.hu

Boldvai László, szocialista országgyűlési képviselő tavaly 1050 négyzetméteres villát épített Salgótarjánban egy hatalmas, 3 ezer négyzetméteres telken, írja a Blikk.

A honatya vagyonnyilatkozata szerint a bruttó 440 ezer forintos képviselői fizetésen, valamint a 266 ezer forintos költségtérítési átalányon és a 115 ezer forintos szállásköltség-térítésen kívül a politikusnak nincs egyéb jövedelme.

A Blikk szeretett volna utánajárni annak, hogy a képviselő hogyan tudja kigazdálkodni a fényűző ház rezsijét, Boldvai azonban nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a politikus felesége, a helyi gimnázium tanára egy BMV terepjáróval jár dolgozni, gyermekük pedig Svájcban tanul, amely szintén komoly költség.

A múlt héten felmerült, hogy Boldvai László veszi át az infrastrukturális tárca államtitkári posztját Puch Lászlótól. A posztot végül Oláh Lajos, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke kapta meg.

Boldvai László vagyonnyilatkozata itt tanulmányozható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!