Csok: több lakás épülhet a belvárosokban és az agglomerációban is

Forrás: MTI

Dömötör Csaba miniszterelnökségi államtitkár szerint a belvárosokban, illetve az agglomerációban és a külterületeken is több lakás épülhet a családok otthonteremtési támogatásának bevezetése következtében.

A parlamenti államtitkár az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában azt mondta, a belvárosi környezetben a tetőtér ráépítésnél is az új lakásokra vonatkozó kedvezményeket lehet majd igénybe venni.

Kiemelte, hogy használt lakások esetében nem lesz négyzetméter-kategória és regionális különbségek sem, csak a legkisebb területet adják majd meg, ez 40-70 négyzetméter lesz gyerekszámtól függően.

Elmondta még, hogy Lengyelországhoz képest negyedannyi, a csehekhez képest harmadannyi lakás épült az elmúlt időszakban Magyarországon, a kormány lépéskényszerbe került, ezért vezették be az új építésű házak esetében az áfa-csökkentést is.

Jelezte, hogy folyamatosan nyomon követik a tapasztalatokat, és szükség esetén újra módosítják a szabályokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!