Csontváz a Miniszterelnöki Hivatal szekrényeiben

Forrás: hirszerzo.hu

Január 4-e óta nyomoz a rendőrség az Erzsébet téri Design Terminál ügyében. A beruházást lebonyolító Központi Szolgáltatási Főigazgatóság két vezetője pedig távozott tisztségéből. Decemberben a Hírszerző megírta, hogy a volt buszpályaudvarból létrehozni kívánt design központ beruházása során súlyos visszaélések, lopás és hibák sorozata történt, melyek következtében a tervezett összeg duplájáért sem készült el a Design Terminál.

A visszaélésekre a Hírszerő birtokába került, nem nyilvános belső ellenőrzési dokumentumából derült fény. A jelentésben leírtakról korábban is lehetett hallani, de a pontos információk elvesztek a hivatali iratkezelés homályzónájában, a 2009 tavaszán készült jelentés által ajánlott intézkedésekre pedig nem került sor.

A dokumentumból kiderült, hogy a kivitelezést elnyerő Hérosz Zrt. nem az olcsóbb ajánlattal nyert, a magasra srófolt kiviteli árak ellensúlyozására pedig a szerződés műszaki tartalmát csökkentették. Emiatt az épület a 2006-os átadáskor nem volt a használatba vételi engedély kiadásához szükséges állapotban, a hiányosságokat pedig a pótberuházások során sem sikerült elvégezni.

A "majdnem kész" állapotban hagyott épületet időközben kívülről megrongálták. Az őrzést elvileg a kivitelezési eljáráson vesztes Kipszer Zrt. végezte, de ez nem csak a graffitizőket nem tartotta távol, hanem huszonnégy millió forint értékű szék, projektor és egyéb berendezés is eltűnt az épületből.

A beruházást bonyolítója, a MeH alá tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) olyan rossz feltételekkel kötötte meg a kiviteli szerződéseket, hogy a kivitelezőkön jóformán semmit nem lehetett számon kérni. A KSZF ráadásul az el nem végzett munkákat is kifizette, befejezésükre pedig új megbízást adott ki. A vizsgálat szerint sem a tervezés, sem a kivitelezés kontrollálására szerződtetett cégek nem teljesítették feladataikat, ennek ellenére őket is kifizették.

A Hítszerző cikke itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!