Forrás: MNO
Nem kívánt a magyar kérdésről beszélni, sőt elvette a Lánchíd Rádió tudósítójának a diktafonját Daniel Cohn-Bendit.
A hazánk elleni kirohanásairól ismert európai zöldek frakcióvezetője közölte: nem hajlandó Magyarországról nyilatkozni. Amikor pedig meglátta, hogy a Lánchíd Rádió Strasbourgban lévő munkatársának diktafonja be van kapcsolva, azt kitépte a kezéből, s azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrségre viszi a hangfelvételt.
Daniel-Cohn Bendit volt az, aki ordítva szidalmazta Orbán Viktort, amikor a miniszterelnök a magyar uniós elnökség programját ismertette még két évvel ezelőtt Strasbourgban. A francia politikus egy évvel később pedig az igazságszolgáltatási reformot kifogásolta, de szavaiból kiderült, hogy az alapvető tényekkel sincs tisztában. A frakcióvezetőnek egyébként nem ez volt az első összetűzése magyar tudósítókkal. Amikor legutóbb a Hír TV riportere mutatott rá tévedésére, Cohn-Bendit a magyar újságírókat kezdte szidni, amiért azok védik a kormányt.