Dataplex: néhány hét Cipruson

Forrás: mno.hu

A Magyar Nemzet  tegnapi számában megjelent, Adócsalás gyanújában a kormányfő című írásukra reagált Bajnai Gordon miniszterelnök, a Kormányszóvivői Iroda és a Wallis Rt. is. A három közlemény kétségbe vonja a napilap állításait, és pereket helyez kilátásba. Egyik sem ad választ a legfontosabb kérdésre: vajon miért nyomoz a Dataplex-adásvétel ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és az APEH? Az sem derült ki a reakciókból, hogy ha, mint állítják, minden jogszerűen történt, miért volt szükség a Dataplex néhány hétig tartó ciprusi vándorútjára.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tudomása szerint a Bajnai Gordon vezette Wallis-csoport már azt megelőzően tárgyalásokat folytatott a Magyar Telekommal a Dataplex Kft. adásvételéről, hogy annak tulajdonjoga három ciprusi céghez került volna – értesült a Magyar Nemzet.

A Dataplexet 2005 szeptemberében a Wallis leánycége 2,33 milliárd forintért vásárolta meg, bankhitelből. A három ciprusi cég összesen 2,4 milliárd forintot fizetett a társaságért, amelyet még 2005 végén villámgyorsan továbbadott 5,1 milliárd forintért a Magyar Telekomnak. A ciprusi cégek csak azt követően fizettek a Wallis-csoportnak, hogy a Magyar Telekom átutalta számukra a vételárat. Ebből törlesztették a bankhitelt. Az adásvétel során összesen 2,7 milliárd forintos nyereséget könyvelhetett el a három ciprusi társaság, amelyek közül az egyiknek Bajnai Gordon Wallis-vezér volt az igazgatója, a másik pedig Kóka János akkori gazdasági miniszter sógorának az érdekeltségébe tartozott.

Adószakértők egybehangzóan úgy vélik, általában egy magyar és egy ciprusi cég közötti ügylet végső célja mégis az lehet, hogy a külföldi társaság mögött állók kikerüljék a magyar adószabályokat – olvasható a Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!