kdnp.hu
Forrás: MTI
Deák Ferenc nemcsak remélte a polgári Magyarországot, hanem kitartó, aprólékos munkával, türelmes tudással olyan erős sziklára építette, amely a nemzetet sokáig megtartja szabadságban, fejlődésben és önbecsülésben – jelentette ki Áder János, köztársasági elnök Pécsen, a 210 évvel ezelőtt született államférfi, politikus és jogtudós bronz mellszobrának avatása alkalmából mondott beszédet.
Az államfő hangsúlyozta: Deák Ferenc jellemével, tehetségével, minden idegszálával és tudásával a hazáért, a hazának élt, és munkája nyomán életté vált az, amiért 1848-49-ben olyan sokan meghaltak.
Áder János a Kossuth téren, Trischler Ferenc szobrászművész alkotásánál megjelent több száz ember előtt utalt rá, hogy Deákot már a kortársai is a haza bölcsének tekintették, azóta pedig a magyarok egymást követő nemzedékei tisztelik így.„Ma már pontosan tudjuk, hogy higgadt személyisége, jurátus alapossága kellett a szabadsághoz” – mondta. Megjegyezte: Deák Ferenctől távol állt mindennemű hiúság. A kéretlen népszerűséget a politikai pálya kellemetlen velejárójának tekintette, a közszereplésből csak a köz érdekelte, a szereplést meghagyta másoknak.
A köztársasági elnök szavai szerint Deák higgadtsága már fiatalon, pályája elején megmutatkozott. Tudta, hogy „a szabadság másokkal is megosztva nem fogy. hanem erősödik, és annál bizonyosabban áll, minél többen lehetnek részesei”.