Délután eldől, támogatják-e a szocik a Bajnai-csomagot

Forrás: MTI

A párt vasárnapi kongresszusát hivatalosan összehívó választmány ülésén, Lendvai Ildikó elfogadta a jelölést, miután Kiss Péter, Mesterházy Attila és Szekeres Imre visszalépett. Javaslata szerint a kongresszus létrehozná és a következő tisztújításig működtetné a párt háromfős ügyvezetését, amelynek tagjai Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre lennének.

A mai napon ülésező jelölőbizottság hatásköre, hogy a tisztújító kongresszus elé terjessze azoknak a nevét, akik megkapták a kellő számú szavazatot a jelöltté váláshoz. Eddig Lendvai Ildikó töltötte be a jelölőbizottság elnöki tisztét; a pártelnökség csütörtökön Hiller Istvánt bízta meg a testület vezetésével.

A válságkezelés költségvetési feltételei című politikai nyilatkozatot, amelynek aláírásához kötötte Bajnai Gordon, hogy elfogadja-e a miniszterelnök-jelöltséget, ma délután 2-ig kell leadniuk a szocialista képviselőcsoport tagjainak. A képviselők a nyilatkozat aláírásával vállalják, hogy a benne foglalt intézkedéseket az országgyűlési szavazás során támogatják, és azokhoz módosító indítványt kizárólag a kormánnyal történt előzetes egyeztetés után nyújtanak be. Ugyanennek a dokumentumnak az aláírását várja a kormányfőjelölt az SZDSZ-től is, amelynek ügyvivői testülete ma tárgyal az intézkedéscsomagról. A Bajnai-csomag támogatásáról a vasárnap ülésező országos tanács hoz döntést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!