Demeter Ervin szerint politikai banditizmus, amit Szilvásyék csinálnak

Forrás: mno.hu

A titkosszolgálatok egyre nyíltabban avatkoznak bele a politikai életbe, ez pedig politikai banditizmus – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Demeter Ervin. A Fidesz országgyűlési képviselője kifejtette: mikor a kormány bajba kerül, mindig pártja található a célkeresztben. A polgári kormány titokminisztere felidézte a 2006. október 23-i eseményeket, mikor Szilvásy György a Fideszt nevezte meg felelősként, azt sejtetve, hogy a párt egyes politikusai kapcsolatot tartanak fent a szélsőséges rendbontókkal – írja a fidesz.hu. Azóta jogerős ítélet született ebben az ügyben, és Szilvásy Györgyöt elmarasztalták – jegyezte meg. Demeter végül leszögezte: mindez nem maradhat következmények nélkül, és a Fidesz meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

+

Szilvásy György titkosszolgálatokat irányító miniszter kedden a nemzetbiztonsági bizottsági ülés szünetében kifejtette: a polgári kormány két titokminisztere - Kövér László és Demeter Ervin - rendszeres kapcsolatban állt az állítólagos adatgyűjtési ügyben gyanúba kevert UD Zrt. vezetőivel. A szocialista tárcavezető szerint a két ellenzéki politikus megfigyelési feladatokkal is megbízta a céget.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!