Demszky elismerte politikai felelősségét, de nem mond le

Forrás: MTI, mno.hu

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester a hétfői sajtótájékoztatón kiállt korábbi főtanácsadója, Mesterházy Ernő mellett, és azt mondta: biztos abban, hogy személyes munkatársa nem érintett a BKV-val kapcsolatos botrányos ügyekben.  Demszky kijelentette: főtanácsadójától soha nem kapott BKV-s ügyekről tájékoztatást.

Súlyos hibának nevezte Demszky Gábor, hogy 2006-ban engedett a szocialisták nyomásának és elfogadta Hagyó Miklós személyét annak ellenére, hogy addig őt egyáltalán nem ismerte. Demszky szerint 2007 közepén kezdte érzékelni, hogy rossz irányba tartanak a közlekedési vállalat ügyei. Hagyó egyedül akart mindent megoldani, a bajokat pedig a szőnyeg alá söpörte, elmenekült a konfliktusok elől. Hogy miért nem avatkozott közbe? „Közvetlenül nem dolgom a cégek felügyelete” – védekezett Demszky.

A főpolgármester elismerte, hogy korábban a városvezetés és személyesen ő is több hibát elkövetett a BKV felügyeletével összefüggésben. Közölte: hiba volt, hogy 2007 elején több fontos, a fővárosi céget is érintő döntési hatáskört a közgyűlési bizottságokhoz delegáltak, és hiba volt az is, hogy Antal Attilát elfogadta a BKV vezérigazgatójának. Demszky Gábor kitért arra: van felelőssége abban, hogy a kormány és a főváros közötti politikai játszma kereteit elfogadta; azt, hogy húsz éven át politikai alkuk döntöttek arról, mennyi pénzt kap a cég.  A főpolgármester kérdésre válaszolva kijelentette: nem mond le.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!