Forrás: hirado.hu
A jelzálog alapú devizahitelek valamilyen módon történő forintosításával segítheti a kormány a devizahiteleseket – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszter úgy fogalmazott: a civil érdekképviselettel, valamint a Magyar Bankszövetséggel történt egyeztetések során körvonalazódott, hogy valószínű olyan megoldást kell alkalmazni, amely valamilyen módon forintosítja ezeket a hiteleket.
Varga Mihály a 180 percben kifejtette: a kormányváltáskor több mint 730 ezer jelzálog alapú devizahiteles volt Magyarországon, az elmúlt években a végtörlesztéssel, az árfolyamgát bevezetésével, a Nemzeti Eszközkezelő elindításával, illetve a különböző banki ügyfélsegítő programokkal 488 ezer embernek sikerült valamilyen segítséget adni. Emlékeztetett arra, hogy a kormány úgy döntött, a jelzálog alapú devizahitelt ki kell vezetni a piacról, mert rossz termék, és szeretnének segíteni azoknak az embereknek, akiket az eddigi megoldások nem értek el.
Arra kell valamilyen megoldást találni, hogy az időközben jelentősen megváltozott árfolyamot és a hektikusan változó kamatszintet megpróbáljuk valamilyen módon fixálni – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy erre is vannak európai példák, például a kamatszint rögzítése egy plusz-mínusz sávban.
Kifejtette: az egyeztetéseken arról még nem volt szó, hogy a bankok mekkora terhet tudnak elviselni, a tehermegosztás nem került szóba. Kiemelte: a tárgyalásokon neki nemcsak az érintett hiteleseket, hanem azokat az embereket is képviselnie kell, akik semmilyen hitelt vagy csak forinthitelt vettek fel. Arra a kérdésre, hogy miként lehet majd kiszűrni azokat, akik tudnák fizetni hitelüket, mégis az állami segítségre várnak. Varga Mihály leszögezte: a hitelt mindenkinek fizetnie kell, csak azokon tudnak és akarnak segíteni, akik a rossz szerződések, a rossz termék miatt kerültek nehéz helyzetbe.