Devizahitelesek figyelem!

Forrás: Blikk, MTI

A Pesti Központi Kerületi Bíróság semmisnek nyilvánította egy devizahitel-szerződés módosítását, sőt magát a szerződést is – mondta el a Blikknek az ügyet felvállaló dr. Czirmes György ügyvéd, aki azért indított próbapert, hogy a bankok ne terhelhessék rá egyoldalúan az ügyfelekre a megnövekedett törlesztő részleteket.
A lapnak az ügyvéd elmondta, hogy a következő tárgyalás a megnövekedett perérték miatt már a Fővárosi Bíróságon zajlik majd – várhatóan jövő februárban. Ha itt is igazat adnak a felperesnek, a szerződés feltételeit újra kell tárgyalni, így a bank az árfolyam-ingadozásból adódó különbséget már nem szedheti be tőle.

A pénzintézeti törvény szerint, ha a szerződéskötéskor a bank nem becsüli meg a jövendőbeli árfolyam-emelkedés mértékét, úgy a szerződés semmisnek tekinthető – indokolta keresetét a jogász, aki hivatkozott arra is, hogy a bank nyeresége, vagyis a 30-40 százalékos kamat olyan magas, hogy az már uzsorának számít.

Az ítélet a jogász reményei szerint precedensértékű lehet, ezért a bajba jutott hiteleseket is kihúzhatja a csávából.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!