A diaszpórában 212 magyar iskola működik

Kétszáztizenkét magyar iskola működik a diaszpórában - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek, miután részt vett a Bécsi Magyar Iskola megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

kdnp.hu – MTI

Az államtitkár telefonon elmondta, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 1987-ben hozta létre az iskolát, és mára több mint 200 gyerek tanul ott. Hozzátette, a tanításon túl közösségépítő munkát is végeznek az iskolában.

Hangsúlyozta, a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a külföldön lévő magyar iskolák zavartalanul működhessenek.

„Nem mondunk le egyetlen magyar gyermekről sem, éljenek és tanuljanak bárhol a világban" – tette hozzá Potápi Árpád János.

Elmondta azt is, Bécsben három magyar iskola működik, amelyeket több millió forinttal támogat minden évben a magyar kormány.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!